| Történelem tételek : C) 6. 1956-os forradalom és szabadságharc és kiemelkedő alakjai(Rákosi-rendszer, 56 előzményei, következményei) |
C) 6. 1956-os forradalom és szabadságharc és kiemelkedő alakjai(Rákosi-rendszer, 56 előzményei, következményei)
2008.03.19. 22:21
56-os forradalom és szabadságharc
Előzmények:
A második világháború nagymértékben meghatározta Magyarország mai és XX. századi helyzetét (jaltai szerződés). A győztes hatalmak felosztották Európát, és ezzel országunk a Szovjetunió érdekszférájába került. Az itt létrejövő kommunista rendszer a Szovjetunióban hatalmon lévő Sztálin elgondolást követte.
Változás csak Sztálin 1953. március 5-ei halála után állt be:
A Kremlben megindult a hatalmi harc.
Június 17-én Berlinben felkelés tört ki a kommunista rendszer és a szovjet megszállás ellen.(Melyet a szovjet csapatok és az NDK belügyi alakulatai két nap alatt vérbe fojtottak.)
Ez a két esemény enyhülést váltott ki, és az emberek változásban való reménykedését eredményezte.
1955 tavaszán a II. VH győztes hatalmai ünnepélyesen aláírták az osztrák államszerződést. Ezáltal Ausztria független és semleges ország lett, kivonták területéről a megszálló erőket. A Szovjetunió Ausztriában állomásozó különleges hadtestét Magyarországra vonta vissza. (Ennek jogi alapját Hegedűs András miniszterelnök a Varsói Szerződéshez való csatlakozással teremtette meg.)
Sztálin halála után a Magyar Kommunista Párt vezetőit Moszkvába rendelték, és itt elmarasztalták Rákosi tevékenységét. Leváltották miniszterelnöki tisztségéből, majd Nagy Imrét (1953. júl.-1955.ápr.) nevezték ki a helyére. Melyről a közvélemény Nagy Imre 1953 júl.4-i bemutatkozó beszédéből értesül. Az új miniszterelnök változásokat akart és sikeres belpolitikai lépéseket tett az eddigi állapotok megváltoztatására. Bár nehezítette helyzetét, hogy hatalomra kerülése elején egyedül kellett szembenéznie minden feladattal, és Rákosi támadásaival. Később viszont felsorakoztak mellé a börtönből kiszabadult kommunisták, az értelmiség, és a pártmunkások támogatásának egy részét is megszerezte.
1954 okt. 23-án az NSZK-t felvették a NATO-ba, e-miatt ismét elsőbbséget adnak a SZU-ban a hadiiparnak, amely elhanyagolása miatt lemondatják Georgij Malenkov miniszterelnököt, és Rákosi közbenjárására eltávolítják helyéről a magyar miniszterelnököt, Nagy Imrét is. Rákosi átmenetileg győzelmet aratott Nagy Imre felett, de az elindított változásokat nem tudta megállítani. Hegedűs András lett a (báb) miniszterelnök. A magyar közélet elkeseredetten vette tudomásul a lezajlott változást.
Hruscsov (a SZU kommunista pártjának vezetője) a Rajk-ügy tisztázását követelte, melynek feltárását bukása elkerülése érdekében Rákosinak minden áron akadályozni a kellett. Ellenzékét erősítette még a Szovjet Kommunista Párt XX. kongresszusán a személyi kultusz elítélése is.
1956 júliusában Anasztaz Mikojan Budapestre érkezett és leváltotta Rákosit (első titkári tisztjéből). Bukása örömhírként járja be a közvéleményt, bár beárnyékolta Gerő kinevezése, akit szintén hatalmas bűnök terhelnek.
Mivel a kommunizmus következményeként nincsenek ellenzéki pártok. Ezért, érezve a helyzet jelentőségét, az írók egyre nagyobb súlyt fektetnek a politizálásra (Magyar Írók Szövetsége). A politikusok a már megszokott módszerrel próbálták kezelni a kialakult helyzetet. Betiltották a Petőfi-kört és letartóztatásokat akartak végrehajtani, azonban széleskörű társadalmi ellenállás bontakozott ki velük szemben. 1956 szeptemberében a Magyar Írók Szövetsége Nagy Imre visszatérését követelte (aki betegsége miatt sokáig szanatóriumban tartózkodott).
1956 okt. 6-án került sor Rajk László és társai újratemetésére (200000 fő).
Utána az egyetemisták a Batthyány-örökmécsesnél tartottak tüntetést, ahol már elhangoztak sztálinizmus és ÁVH ellenes jelszavak is.
Az ellenzék: Petőfi-kör, az engedélyezet sajtóban a Hétfői Hírlapban, és Irodalmi Újságban fejtette ki véleményét.
Szegeden október 16-án újjáalakult a Magyar Egyetem és Főiskolai Egyesületek Szövetsége (MEFESZ). Az első párttól független ifjúsági szervezet. Október 22-én a budapesti, miskolci, soproni, pécsi egyetemisták is csatlakoztak a kezdeményezéshez.
A budapesti Műszaki Egyetemen megfogalmazták (14 illetve) 16 pontból álló követelést, amely később a forradalom programjává vált.(többpártrendszeren alapuló demokrácia, nemzeti függetlenség)
Október 23-ára a Bem szobornál szimpátiatüntetést szerveztek, hogy a lengyel változások mellé álljanak. (okt.22-én a Petőfi-kör is csatlakozik az elindított kezdeményezéshez)
A Forradalom
Október 23.
A pártvezetés először a tüntetés betiltása mellett dönt, de valamivel fél három előtt mégis engedélyezik a megmozdulást. A pártvezetők bizonytalansága is a szervezőket segíti, mivel felhívja az emberek figyelmét a kezdeményezésre.
Budapesten és a többi vidéki városban tüntetésekre kerül sor. A követeléseket a diákság fogalmazza meg, és a fiatalok szervezik a felvonulásokat is. Azonnal nagy tömegek csatlakoznak hozzájuk, hiszen a társadalom szinte minden rétegét megnyomorította a társadalmi és gazdasági élet egészét érintő válság.
A fegyvertelen tüntetőkre először Debrecenben és Budapesten a Rádió épülete előtt adnak le sortüzet. Ennek hatására a nép felkel a kommunista elit hatalma ellen, amely a szovjet érdekeket feltétel nélkül kiszolgálta és mereven elzárkózott a változások elől.
Budán, a Műszaki Egyetemen, Pesten a Március 15. téren tartanak gyűlést. Fél négy környékén a pesti tömeg átvonul a Bem szoborhoz, ahol körülbelül 100 ezer fő gyűlik össze. Este a Kossuth téren már 200 ezer ember akarja hallani Nagy Imrét és követeli Gerő leváltását. Nagy Imre ekkor még nem látja át a fenn álló helyzetet, és békére szólítja fel az összegyűlt tömeget. Még 23-án este ledöntik a Felvonulási téren álló Sztálin szobrot és a Blaha Lujza térre viszik, ahol feldarabolják. A tömeg másik fele átvonul a Bródy Sándor utcába a Rádió épületéhez, ahol nyilatkozatuk beolvasását követelik. A rádió vezetősége az ÁVH-tól kért védelmet. Az ÁVH a felkelők feloszlatása véget belelövetet a tömegbe, erre megindult a felkelők fegyverkezése és néhány katonai alakulat is átállt az oldalukra. Még éjszaka elvi döntést hoznak Nagy Imre miniszterelnökké való kinevezéséről.
Október 24.
Reggel 8 órakor a parlament épületébe költöztetett rádióban bejelentik, Nagy Imre az új miniszterelnök. Eddig minimális véráldozatok árán is hatalmas eredményeket sikerült elérni. 9 órakor bejelentik, hogy a kormány kérésére a szovjetek rész vesznek a „rend helyreállításában”. A SZU beavatkozása és a Varsói Szövetség segítségül hívása eldurvítja a helyzetet. Az utcákon harcok folytak a Ceglédről és Székesfehérvárról érkező szovjet tankok és a fiatalok között. A legfontosabb gócpontok a Móricz Zsigmond körtér, a Mester utca (Bárány János) a Corvin köz (Iván Kovács László, Pongrátz Gergely), a Széna tér (Szabó János), a Tűzoltó utca (Angyal István), a Baross tér (Nickelsburg László) Újpest, Angyalföld és Csepel környékén alakultak ki. A harc híréről értesülve vidéken a városokban és falvakban is kitört a szabadságharc. A forradalom minden réteget érint, és a munkások nagy része is csatlakozik. Az elkeseredett küzdelem folyamán sor kerül a rendőrőrsök, laktanyák, üzemek megtámadására. A harcok fontos kelékévé válik a Molotov koktél. A forradalom sikere érdekében vidékről is próbálnak segítséget küldeni, de újabb szovjet egységek érkeznek és a hatalmas túlerővel nem tudnak mit kezdeni.
Október 25.
Akormányközleményt ad ki, hogy az ellenforradalmi puccskísérletet sikeresen felszámolták. Az Asztóriánál 15000 ember várakozott, hogy közösen vonuljanak a Parlament elé. Ahol a Parlament körüli házakból és a Parlamentből a tüntetőkre lőnek. A golyózápornak körülbelül 200 ember esik áldozatul. A szovjet küldöttség (Mikojan, Szuszlov), mely néhány nappal ezelőtt Gerőt helyezte a párt élére most leváltja, és Kádárt ülteti helyére. (harcok, a jelképek (vörös csillag, címer) eltávolítása, jelszavak: a függetlenség és a demokrácia, munkástanácsok forradalmi bizottságok alakítása, sztrájkok, és ÁVH ellenes lincselések jellemezik ezeket a napokat)
Október 26.
Már nem csak a tüntetések de a harcok is kiteljesednek az egész országra. Ezen a napon dördült el a mosonmagyaróvári sortűz is, amely 100 halálos áldozatot követelt. Maléter Pál a Kilián laktanya parancsnoka is ezekben a napokban veszi fel a kapcsolatot a Corvin-közi felkelőkkel.
Donáth Ferenc és Losonczy Géza a kommunista ellenzék képviselői a központi gyűlésen közölik, hogy nem fogadják el az események ellenforradalomként való értékelését. Követelik, hogy a kormány kössön fegyverszünetet a felkelőkkel, de ezt az ülés résztvevői elutasítják.
Október 27.
A készülő politikai fordulat első jelei ekkor mutatkoznak meg, Tildy Zoltán és Kovács Béla kisgazda politikusok miniszteri megbízásában. Nagy Imrét felkeresték régi hívei, hogy meggyőzzék a politikai irányváltás szükségességéről. Közben országszerte folynak a harcok, és felkelők százai vesztik életüket.
Október 28. (A forradalom első győztes napja.)
A pártvezetés elfogadja a Kádár János által elterjesztett javaslatot, mely gyökeresen átértékeli az eseményeket, és jóváhagyja a Szabad Nép aznapi vezércikkét. Amely az addig történteket nemzeti demokratikus forradalomnak nevezte.
Nagy Imre tárgyal a szovjetekkel a csapataik kivonásáról és Budapest mielőbbi elhagyásáról. Tűzszünetet rendel el, az ÁVH feloszlatását, amnesztiát hirdet, március 15-ét nemzeti ünnepé nyilvánítja és a téeszesítés erőszakosságának megszüntetését, fizetésemelést ígér.
Megalakul a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottsága, és az Egyetemi Forradalmi Diákbizottság kezdeményezésére létrehozzák a Nemzetőrséget, mint a forradalomi kormányhoz hű karhatalmát.
A nyugati hatalmak kérésére összeül az ENSZ Biztonsági Tanácsa, többször is szóba került a magyar forradalom kérdése, de a SZU vétójogával minden alkalommal megakadályozza a hazánknak kedvező javaslatot.
Október 29.
Megkezdődik az ÁVH lefegyverzése és laktanyáinak átvétele. Létre jön a Forradalmi Katonai Bizottság Király Béla vezetésével. Nagy Imre a Parlamentbe helyezi át székhelyét, amely ettől kezdve pártközpont helyett az ország politikai központjává válik.
Tito és Gomulka üdvözöli a magyar eseményeket, miközben a többi „népi demokratikus ország ellenségesen fogadja a Magyarországon zajló változásokat.
Miközben a Szabad Európa Rádió a tűzszünet elutasítására biztatja a forradalmárokat, izraeli csapatok támadnak meg egyiptomi állásokat. A figyelem, ennek következtében Magyarországról a szuezi-csatorna vidékére terelődik, mivel Moszkvában az amerikai nagykövet közli, az Egyesült Államok, nem tekinti lehetséges katonai szövetségesének sem Magyarországot, sem Lengyelországot. Ezt a kijelentést, pedig a SZU úgy értelmezte, hogy nyugodtan beavatkozhat hazánkban katonai erejével.
Október 30.
E napon hozzák nyilvánosságra azt a szovjet közlönyt, amely őszinte sajnálatukat fejezte ki a hazánkban lezajlott vérontás miatt. Mikojan és Szuszlov hazautaznak.
A Budapesti Pártbizottság Köztársaság téri épületét a felkelők a feloszlatott ÁVH forradalom ellenes központjának tekintik. Ennek az épületnek az ostromára kerül sor, melyet véres harcok árán sikerült elfoglalni. A felbőszült tömeg 24 embert lincsel meg, és ekkor veszti életét Mező Imre a budapesti pártbizottság titkára is (aki Nagy Imre támogatója volt).
Nagy Imre délutáni rádióbeszédében bejelenti az egypártrendszer megszűnését és a négypárti koalíció helyreállítását. Mely a forradalmat elfogadó kommunistákból, kisgazdákból, szociáldemokratákból, és parasztpártiakból áll majd össze. Változások történnek a rádiónál is, melynek irányítását új a forradalomhoz hű vezetőség veszi át, akik hiteles tájékoztatást ígérnek.
Mindszenthy bíborost is ezen a napon szabadították ki házi őrizetéből (a kormány megbízásából).
Sorra szerveződnek újjá a kommunizmus alatt elnyomott pártok. Tildy Zoltán vezetésével a Független Kisgazda Párt, Kéthly Anna munkája által a Szociáldemokrata Párt.
Október 31.
Megalakul a Forradalmi Karhatalmi Bizottság Király Béla vezetésével (Megbízását Nagy Imrétől kapta.), ezzel vonva azonos irányítás alá a honvédséget, rendőrséget, határőrséget, és nemzetőrséget. Az intézkedés célja az volt hogy a különböző erőket reguláris alakulatokba szervezzék, és a létrejövő új rend szolgálatába állítsák.
Tárgyalások kezdődnek a Varsói Szerződésből való kilépésről.
Október. 23-át nemzeti ünneppé nyilvánítják.
De sajnos ezen a napon Moszkvában is döntés született új csapatok Magyarországra irányításáról és a katonai beavatkozásról. (Ok: A nyugati erők lekötöttsége a szuezi háborúban, és az Egyesült Államok „bátorítása”)
November 1.
Szovjet páncélosok jelennek meg a repülőterek környékén. Nagy Imre követeli az újonnan érkező erők kivonását. Este rádióbeszédben jelenti be Magyarország semlegességét, és ennek garantálása érdekében a négy nagyhatalomhoz fordul. Nem sokkal később elhangzik Kádár beszéde is melyben a forradalom mellé áll, és az MSZMP a kommunisták új pártjának megszervezését jelenti be. Azonban e-beszéd elhangzásakor már Jurij Andropov nagykövettel tárgyal, vagy éppen a SZU felé repül, de erről ekkor még senki sem tud.
A munkástanácsok felhívják az embereket a munka folytatására.
Újabb pártok jönnek létre, újjáalakul a Magyar Cserkészszövetség, a Demokrata Néppárt, és megalakul a Politikai Foglyok Szövetsége.
November 2.
Elcsendesednek a harcok megindult a munka és a közlekedés. A kormány elhatározta, hogy Nagy Imre vezetésével küldöttséget indít az ENSZ közgyűlésre.
November 3.
Átalakítják a kormányt és a négy párt vezetőiből, létrehoztak egy kibővített államminiszteri kabinetet, így alakul meg az átmeneti időszak legfőbb politikai döntéshozó szerve.
Mindszenthy bíboros hatalmas érdeklődéssel várt beszéde a nemzeti összefogásra szólította fel az embereket.
Eközben folynak a tárgyalások a Parlamentben a szovjetekkel a csapataik kivonásáról, mely a szovjet részről csak egy figyelemelterelő akció. A Maléter Pál által vezetett küldöttség a későesti órákban Tökölre a Magyarországi Szovjet Haderők Főparancsnokságára érkezik a tárgyalások folytatására.
November 4. (forradalom veresége és megtorlása)
Éjfél körül a nemzetközileg elfogadott hadijogot durván megsértve a szovjetek letartóztatják a tököli főparancsnokságon tárgyalni kívánó magyar küldöttséget (köztük van Maléter Pál honvédelmi miniszter és Kovács István vezérkari főnök).
A szovjet haderő hajnali 4 órakor támadást indít a magyar főváros ellen. 5 óra 20 perckor Nagy Imre rádiószózatából értesült a nép a történtekről.
Tito felajánlja a jugoszláv nagykövetséget a magyar vezetők menedék helyének. Azonban ezzel az ajánlattal csak a magyar vezetőség tőrbecsalását akarták (a szovjetekkel együtt) elérni. Tito kétszínűsége abban is meglátszik, hogy amikor Hruscsovval találkozik nov. 3-án (még) egyetért a szovjet beavatkozással, és javasolja, hogy az éppen ekkor a SZU-ban tárgyaló Kádár Jánost nevezzék ki miniszterelnökké. A magyar vezetők Tito szándékáról semmit sem tudtak, ezért elfogadták meghívását. A nagykövetségre érkező vezetőkkel közölték, ismerjék el a Kádár-kormányt, amit Nagy Imre és társai határozottan elutasítottak.
A szolnoki rádióban, közlemény hangzik el, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakulásáról, és az ellenforradalommal való harc megkezdéséről (a szovjet fegyveres erők segítségével). Később a rádióban Kádár János ismerteti kormánya névsorát.
A Szabad Kossuth Rádió orosz nyelven kérte a szovjet csapatokat, hogy ne lőjenek, de hiába. Háy Gyula a Magyar Írók Szövetsége nevében fordul segítségért a világ értelmiségéhez.
Időközben a forradalmi csapatok elérik a Parlament épületét és a Kossuth Rádió adása 8 óra után megszakad.
A Nagy Imre kormányból egyedül Bibó István marad a Parlamentben, és egy kiáltványban fogalmazza meg: Magyarország nem folytat szovjet ellenes politikát, és azt a vádat elutasítja miszerint a forradalom fasiszta vagy antiszemita. A kiáltvány egy-egy példányát eljutatták néhány nyugati nagykövetségre is.
Az országban folytatódik az ellenállás, és nov. 4.-9. között több helyről is elhangoznak a harc folytatására bíztató felhívások. Még mindig sokan vannak, akik reménykednek a nyugati segítségben.
November 7.
Kádár és kormányának tagjai szovjet tankokon megérkeznek Budapestre. Délután sietve leteszik a hivatali esküt, azonban elfelejtik felmenteni a Nagy Imre kormányt, amire csak 12-én kerül sor.
A szovjet támadás után általános sztrájk kezdődik az országban. Az ellenállás leginkább a munkástanácsok és értelmiségiek forradalom melletti kiállásában mutatkozik meg.
Nov. 12. Az Írói Szövetség kiáltványa az ország népéhez.
Nov. 14. Megalakul az Nagybudapesti Központi Munkástanács, amely az ellenállás egyik központja.
Nov. 21. Megalakul a Magyar Értelmiség Forradalomi Tanácsa, melynek elnöke Kodály Zoltán lesz, és ennek a szervezetnek a hatására néptelenednek el Budapest utcái nov.23-án 14 és 15 óra között. Némán tiltakozással emlékezve meg a forradalom kitörésének napjáról és áldozatairól.
Nov. 23. A Népszabadság gyászkeretes cikkben emlékezik meg a forradalomban elhunytakról.
Nov. 25. Megszakadnak a tárgyalás Kádár (és társai) és a munkástanácsok között.
Nov. 29. 22 egyetem és főiskola képviselőiből megalakul az Összegyetemi Forradalmi Bizottság, és a MEFESZ-szel együtt leszögezi, az egyetemi ifjúság ma is az október 23-án nyilvánosságra hozott programja mellett áll.
Időközben tarthatatlanná válik Nagy Imre és a jugoszláv nagykövetség helyzete. A magyar és jugoszláv kormány megállapodik abban, hogy a követségről minden menekült haza térhet otthonába. November 22-én a kormánytagjai és családtagjaik elhagyják a követséget, a szovjetek azonban elrabolják őket, és Romániába szállítják.
Erőszak és megtorlás:
A magyar társadalom ellenállására az ország új vezetősége és a szovjetek az erőszak politikájával válaszolnak. December elején az MSZMP vezetősége ellenforradalomnak nyilvánítja a lezajlott eseményeket, és egyre erőteljesebben lép fel a forradalom résztvevői ellen. (A rendszer fegyvereseit pufajkásoknak nevezik.)
Dec. 4. A magyar főváros nőtüntetéssel emlékezik meg a forradalom vérbe fojtásáról.
Dec. 5-6. Letartóztatnak mintegy 200 értelmiségi vezetőt és munkástanácstagot.
Dec. 6. A kormány vörös zászlós tüntetést rendez a Nyugati pályaudvarnál (párszáz résztvevővel), de verekedésbe később lövöldözésbe fullad és több halálos áldozatot is követel.
A következő napokban, Salgótarjánban, Miskolcon, és Egerben is sortüzeket adnak le a tüntetőkre.(több mint 100 halálos áldozat plusz a sebesültek)
Dec. 11. A Parlamentbe csalják tárgyalások ürügyén a munkástanácsok két meghatározó vezetőjét (Bali Sándor, Rácz Sándor) és letartóztatják.
Bevezetik a rögtön ítélő bíráskodást és betiltják a Magyar Értelmiség Forradalomi Tanácsát.
Dec. 28. Az értelmiség ellenállásának utolsó jelentős megnyilvánulása a Magyar Írók Szövetségének ülése. Ahol elítélik a forradalom eltiprását és az utána történteket. (Pl.: írók letartóztatását) Ezek után senkit sem ér váratlanul, hogy a hatalom felfüggesztett az Írószövetség működését.
A Kádár-kormányt megtorlásokra ösztönözte a „testvérpártoktól ” kapott támogatás. 1957 márciusában Kádár és a szovjetek megállapodnak, hogy Nagy Imrét tárgyalásokon ítélik el, cserében viszont Rákosit és klikkjét a szovjetek nem engedik haza Magyarországra.
1957 januárjában folytatódnak a letartóztatások, és megkezdődnek a kivégzések.
1958-ban zárt tárgyaláson koncepciós perben elítélik Nagy Imrét és társait majd kivégezték. Losonczy Géza államminiszter még a tárgyalások megkezdése előtt életét vesztette a börtönben. Szilágyi József ügyét a tárgyalásokon folytatott magatartása miatt elválasztották a többiekétől, és őt külön eljárás után végezik ki.
1958. jún. 16. Nagy Imre, Maléter Pál, és Gimes Miklós kivégzése.
Kopácsi Sándort Budapest volt főkapitányát életfogytiglani, Donáth Ferencet 12 évi, Tildy Zoltánt 6 évi, Jánosi Ferencet 8 évi, Vásárhelyi Miklóst (Nagy Imre-kormány sajtófőnökét) 5 évi börtönre ítélik.
A világot megdöbbentette a forradalom szovjet eltiprása és a kegyetlen bosszúállás. A szovjetek és hazai kiszolgálóik sem tudnak változtatni az örök törvényen, miszerint a forradalmat eltiporhatja az önkény, de soha sem tudja visszaállítani a forradalom előtti állapotot.
A forradalom vesztesége:
A harcok során 3300 felkelő vesztette életét, és körülbelül 20000 sebesültek meg
A Kádár-féle megtorlás idején 229 forradalmárt végeztek ki, és részben a forradalom alatti tevékenységük miatt még további 112 főt (Haynau rémuralma alatt 120-at)
1956-1960 több mint 20000 embert börtönöztek be, és 13000-t internáltak (Haynau idején 1200)
Bebörtönzöttek: Bali Sándor, Bibó István, Déry Tibor, Háy Gyula, Rácz Sándor, Zelk Zoltán, Szigethy Attila; kivégezték: Dudás Józsefet, legjelentősebb felkelő csoportok parancsnokait: Angyal Istvánt, Bárány Jánost, Iván Kovács Lászlót, Nickelsburg Lászlót, Szabó Jánost
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
