| Történelem tételek : B) 2. Magyarországnemzetiségei a középkorban és az újkorban(István,XIII sz,IV.Béla,tatárjárás,K.R,N.L,XVIII-XIXsz köz, dualizmus |
B) 2. Magyarországnemzetiségei a középkorban és az újkorban(István,XIII sz,IV.Béla,tatárjárás,K.R,N.L,XVIII-XIXsz köz, dualizmus
2008.03.19. 21:00
Magyarország nemzetiségei az újkorban
I. XVIII. századi körkép
- török kiűzése, Rákóczi szabadságharc után békés 100-150 év
o Alföld: legnagyobb pusztítás
§ legsűrűbben lakott T
~ 1720: 4-5 millió lakos (Mátyásnál is)
o egyenetlen eloszlás: - Békés, Temes: kicsi a népűrűség
- Felvidék: Eu.-i népsűrűség
- török, felszabadító háború nem egyenletesen érinti az etnikai lakosságot
o nem pusztuló T: nem magyar
§ középkori betelepítések a magyarok által szabadon hagyott T-ekre
ˇ román: magashegyi parasztok, állattenyésztés
o etnikai alapú gazdasági megoszlás
§ törökök főként a magyarokat pusztították > etnikai arányok eltolódnak
Mátyás: 80% magyar, 1711: 50 % magyar
II. Demográfiai népesedési folyamat
- belső vándorlás / migráció
o sűrűn lakott T-ről a ritkábbra költöznek > termőföld > zselléreknek kitörési lehetőség (föld, fizetség, 10 évre adómentesség) > nem magyarok is költöznek
§ Felvidék > Békés, Temesköz: szlovák
Partium: román
> kevert etnikumok > Trianon után nem lehet etnikai határokat húzni
- telepítésszervezés / bevándorlás
o Habsburg Birodalom éléskamrája Mo.
o habsburgok betelepítése (6 év adómentesség a betelepülőknek)
§ katolikusok: ellenreformáció támogatói (Mo.: protestáns)
§ stratégiailag fontos T-ekre (Solymár, Nagykovácsi, Budakeszi, Budaörs)
§ sokan települnek > zárt közösség > nem indul meg az asszimiláció
§ keverik az etnikumokat (Divide et impera!)
§ 100 év alatt 1 millió Habsburg
- spontán bevándorlás
o Balkánról a keresztények
§ asszimilálódnak a Balkánon a törökkel, vagy elmenekülnek (habsburgok ekkor adják fel a harcot, mert a franciák hátba támadják)
§ Csernovics Arzén 100 000 szerbbel / ráccal bejön
§ ruszinok (D-Oroszország), románok
ˇ jobb a magyar életszínvonal
XVIII. sz. végére 7 millió lakos – 40% magyar!
- nacionalizmus ekkoriban jelenik meg
o reformokat irányítók nem veszik észre a változást
o 1844: II. tvc.: magyar az anyanyelv, kötelező nyelv
III. Vallás
- magyar: protestáns
- német: evangélikus
- szerb, román: ortodox (D, K)
- Erdély, szász, sváb, Pázmány-magyar: katolikus
- zsidó (ÉK): Szabolcs-Szatmár-Beregbe jönnek üldözés miatt
- ruszin: görög katolikus
o ungvári unió (1646): ruszinok a K-i kereszténységből görög katolikusok (ekkor jön létre a vallás)
§ elismerik a pápát, de a K-i rituálét folytatják
- cigányok: katolikusok babonával
o Zsigmond alatt jöttek be
o indiai eredet
o török elől jönnek Eu.-ba
o menlevelet kapnak Zsigmondtól másolják > Eu.-ban kóborolnak
§ vezeklés: vándorlás, mert meglopták anno a menekülő Szűz Máriát
o lókereskedő, ezermester, szórakoztatóipar
o Mária Terézia, II. József korlátozza őket
XIX. sz.: etnikai és nemzetiségi problémák
XX. sz.: nem lehet létrehozni önálló államokat, pedig lenne rá igény
> Trianon, müncheni konferencia, 1945-ös határátrendezés
egy másik tétel:
Magyarország nemzetiségei az újkorban
Magyarország nemzetiségi összetétele és a nemzetiségek aránya, a kora XX. Századi Magyarország etnikai viszonyai annak a folyamatnak a következménye, amely a Rákóczi szabadságharc leverése után indult meg.
A török uralom és a felszabadító harcok következtében a Hódoltság területe nagymértékben pusztult, mind területileg, mind pedig lakosságát tekintve; az életben maradtak közül sokan északabbra, a Hódoltság területén kívülre költöztek, ezért a terület elnéptelenedett. Az egyensúly azonban nem állt helyre, mert röviddel a felszabadító háborúkat lezáró békekötés (Karlóca, 1699) után kirobbant két Hegyaljai felkelés (1697, majd 1703) hatására kirobbant a Rákóczi szabadságharc (1703-1711). Az ország területein zajló ütközetekben magyarok estek el, tovább csökkentve a már amúgy is megtizedelt magyarság lélekszámát. Az erdélyi területeken is apadt a magyarok száma: a török betörések elsősorban a völgyekben, a településeken élő magyarokat sújtották, a hegyvidéken élő románokat pedig többnyire megkímélték, így ott is megváltoztak az etnikai arányok a magyarok hátrányára. 1720 körül az ország népessége a Mátyáskori Magyarországéval egyezett meg (4-5 millió fő), a jelentős különbség azonban az volt, hogy míg 1500 körül a magyarok aránya 80% volt, a nemzetiségeké pedig 20%, addigra 1720 körül a megoszlás 50-50% volt, és ez az eltolódás a nemzetiségek irányában tovább folytatódott: a XIX.-XX. század fordulóján a magyarság aránya már alig éri el az 50%-ot saját hazájában.
A nemzetiségi arányok megváltozásának azonban további okai is voltak, a szervezett és a spontán település. A spontán lakosságváltozásnak két fajtája volt ekkor, a migráció és a bevándorlás. Az előbbi, más néven a belső vándorlás az elnéptelenedés következménye volt. Erdély, az Észak-Dunántúl és a Felvidék viszonylag túlnépesedett volt, és ezért voltak, akik innen a Hódoltság területére költöztek. A magyarok mellett azonban nemzetiségiek, elsősorban szlovákok is elköltöztek, aminek következményeként olyan területeken is megjelentek a kisebbségek, ahol eddig nem voltak megtalálhatóak (pl. a szlovákok Békés megyében és a Temesközben). Ezenkívül, elsősorban a Felvidéken, az elköltözött magyarság helyére északról tótok, szlovákok települtek be, így országosan nőtt az arányuk.
Magyarországra a környező országokból települtek be, sokan a törökök elől menekülve a Balkánról, mint például a Csernovics Arzén pátriárka vezette szerbek, akik
100000-en a déli területekre és a Duna-völgyben telepedtek le, és főleg kereskedelemmel foglalkoztak. A délen élő szerbekből szervezte meg a bécsi udvar a Határőrvidék védelmét, és kiváltságokat adott nekik. Jelentős számban települtek be az országba románok (Erdély, Alföld), és ruszinok vagy ruténok (Kárpátalja). Magyarország lakossága ezzel nőtt, de etnikai szigetek jelentek meg a területén.
A szervezett telepítést a bécsi udvar irányította, oka erre „a gazdasághoz szükséges munkaerő” megteremtése volt. A betelepített németek, akik elsősorban katolikusak voltak (ezzel a Habsburoknak sikerült az ország vallási megoszlását is megváltoztatni) előre megtervezett, szabályos alaprajzú falvakba költöztek, és 6 évig adómentességet élveztek. Az így Magyarországra került svábokat többnyire egy tömbben, a stratégiailag fontos városok köré telepítették. Ezzel az intézkedésekkel a németek száma meghaladta az 1 milliót az országban. A gond az volt, hogy a bevándorlással, a migrációval és szervezett telepítéssel az országba települtek sok esetben tömbben éltek (pl. a szerbek Délvidéken), (sokszor a külvilágtól el) zárt egységeket alkotva, és eltérő nyelvük mellett sokszor eltérő vallásuk miatt sem olvadtak be a magyarságba.
A bevándorlók nagy része (szerbek, románok) görög keleti vallású volt, de a ruszinok révén a görög katolikus vallás is megjelent hazánkban: ezek elismerték a pápa hatalmát, de önálló szertartásrendjük volt.
A XVIII. században a különböző népcsoportok együttélése nem okozott feszültséget, a nacionalizmus, az önálló nemzetállam megteremtésének a gondolata még nem terjedt el a térségben. A Magyarországon élő összes nemzetiséget sújtották a Habsburgok intézkedései. A Ratio Educationes (1777) mindenki számára a németnyelvű oktatást tette kötelezővé. A latin, majd pedig 1784-től a német mint hivatalos nyelv csak a nématajkúaknak kedvezett. Az etnikai feszültség és a nemzetiségi alapon való elkülönülés az 1850-es évektől kezdett kialakulni, és csak tovább fokozódott a későbbiekben.
Az 1820-as évektől, a reformkorban azonban a nacionalizmus Magyarországra is eljutott: a magyar kultúra fejlődésnek indult, és innentől a nemzetet is másképp határozták meg: eddig csak a kiváltságosok tartoztak a nemzethez, mostantól már mindenkit, aki a magyar kulturális közösséghez tartozott, magyarnak tekintettek. A nacionalizmus a kisebbségek körében is elterjedt, és bennük is megfogalmazódott az önálló nemzetállam gondolata. A térségben azonban a különböző népek túlságosan is szétszórva, egymás mellet, egymástól élesen el nem különülve élnek, ezért a konfliktus szinte elkerülhetetlen volt. A nacionalizmust követve pedig a magyar vezetők nem vettek tudomást az etnikai kérdésről. Az 1844. évi II. Törvénycikk kimondta, hogy az ország államnyelve a magyar, de ezzel az etnikumok számára megszűnt a különbség a Habsburgok és a magyarok között, mert mindkettő korlátozta anyanyelvük használatát. Tovább romlott a viszony a kisebbségek és a magyarok között 1848-ban, amikor a forradalom alatt nem engedélyezték függetlenedésüket, de a kollektív nemzetiségi jogaikat sem biztosították. A magyar vezetéssel szembeni elégedetlenséget kihasználta a bécsi udvar, és felbújtatta a nemzetiségeket a magyarok ellen (pl. Jelasics, erdélyi román csapatok). A magyar vezetés, amely nem akart tudomásul venni követeléseiket (mert szerintük Magyarországon egy nemzet létezett, a magyar), csak későn eszmélt rá tévedésére és próbált változtatni a helyzeten, de az 1849-es nemzetiségi törvény végrehajtására már nem volt elegendő idő.
A kiegyezés ismét növelte a szakadást a két fél között, mert a kiegyezéssel a magyarok bizonyos előnyökhöz jutottak, és ezért mind a csehek, mind pedig a déli szlávok is hasonló státuszra törekedett, de ettől elzárkózott mind a bécsi, mind pedig a magyar vezetés. A horvátokkal azonban sikerült kompromisszumot kötni: az Országgyűlés felsőházába 3, képviselőházába pedig 42 képviselőt küldhettek, felszólalásukkor pedig saját nyelvüket használhatták.
A kisebbségek elsősorban azt sérelmezték, hogy bár az egyéni nemzetiségi jogok biztosítottak, addig a kollektívek nem. Eötvös József 1868-as nemzetiségi törvénye enyhíteni próbálta a feszültséget, sikertelenül. Ebben kimondták, hogy az elemi oktatás anyanyelven történik, és a magyar nem kötelező tantárgy, és azt, hogy ahol a nemzetiségiek aránya eléri a 20%-ot, ott a saját nyelvét használhatja az (pl. hivatalos ügyintézésnél is), és a hivatalnoknak kötelességük ismerni az anyanyelvüket. Eötvös a községi és a megyei autonómiát is meg akarta adni, de ezt az Országgyűlés nem fogadta el, ezért a törvény továbbra sem nyújtott kollektív jogokat, emellett azonban a törvény betartását pedig nehezítette, hogy kevés volt az anyanyelvi tanár.
Az elégedetlenséget tetézte az, hogy második miniszterelnöksége idején Wekerle Sándor kötelezővé tette a magyar nyelvet mint tantárgyat mindenki számára.
A merev, meg nem értő magyar politika a nemzetiségekkel szemben nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a nemzetiségek végső megoldásnak a Monarchia szétbomlasztását tekintették, amit sikerült is elérniük, előidézve Magyarország katasztrófáját (Trianon, 1920. jún.4). A nacionalizmus megjelenésével vált a nemzetiségi kérdés döntő fontosságúvá. Közép-Kelet-Európában az önálló nemzetállamok kérdését –a nemzetiségi csoportok elhelyezkedése miatt- lehetetlen volt jól megoldani, és az I. Világháborút lezáró békekötések állandó feszültségforrást biztosítottak a térség újonnan megalakult államai közt, ami megakadályozta és szinte lehetetlenné tette az együttműködést egy olyan térségben, ahol ezzel évszázados gazdasági kapcsolatok szűntek meg.
Magyarországi nemzetiségek:
Német: Elsősorban a Habsburgok szervezett telepítéseivel kerültek Magyarországra, vagy pedig a felszabadító harcok után itt kapnak birtokot. A betelepített németek főleg katolikusak, elsősorban Nyugat-Magyarországon, a Dunántúl déli részén, a Baranyai háromszög területén éltek, míg a régebbről itt lévő szászok főleg evangélikusak voltak, iparral foglalkoztak, és a Szepességben és az erdélyi szász székekben éltek főleg.
Ruszinok (ruténok): Kárpátaljára települnek be északról, görög katolikusok
Románok: A középkorban kezdtek betelepülni Erdélybe, elsősorban a hegyvidéki területekre, mivel állattartással foglalkoztak, de a törökök elől menekülve is sok kerül az országba. Ortodoxok.
Horvátok: Dalmáciában, Horvátországban élnek főleg, de elszórva Nyugat-Magyarországon is. Római katolikusok.
Szerbek: Csernovics Arzén pátriárka vezetésével települtek be a Dráva mentére, a Délvidékre. A Habsburgoktól kiváltságokat kaptak, cserébe ők látták el a Határőrvidék védelmét. Főleg kereskedelemmel foglalkoztak, jelentősebb településeik Pomáz, Ráckeve, Baja, Szentendre. Ortodoxok.
Szlovákok: Sokuk a Felvidékről elköltözött magyarok helyére települt, de voltak, akik a török uralom után a Hódoltság vidékére telepedtek. A Felvidéken kívül a Tiszántúlon Békés megyében élnek. Római katolikusok.
Szlovénok:Főleg Nyugat-Magyarországban, Vas megyében éltek nagyon kis számban. Római katolikusok.
Zsidók: Eleinte az izraelita vallásúakat értik ez alatt, később inkább kulturális közösséget jelöl. Két csoportjuk van, a városiak és a falusiak. A városiak a középkor óta jelen vannak, kereskedelmi és gazdasági szerepük van, a magyar kultúrát a sajátjuknak vallják, részt vesznek az 1849-49-es szabadságharcban, a kiegyezés után pedig aktívan részt vesznek az ország gazdáságának fejlesztésében, elsősorban mint bankárok és vállalkozók, az I. Világháborúban is a magyarok mellet harcolnak. Ezzel szemben a falusi zsidóság csak a XIX. században települ be Galíciából. Műveltségük, életszínvonaluk lényegesen alacsonyabb, elzárkóznak, vallásos előírásaikat szigorúan betartják, általában egy faluban 1-2 család telepedik meg. Saját nyelvük, kultúrájuk van, és közönyösek a magyar nemzeti eszmék iránt, az I. Világháború alatt inkább a hátország ellátásában vesznek részt, mint a harcban. A XIX. század végére a zsidók két irányzat követői lettek: a neológok a vallásuk modernizálására törekedtek, átvették a magyar szokásokat, életmódot, ezért könnyebben asszimilálódtak; az ortodoxok pedig ragaszkodtak hagyományaikhoz.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
